2013. július 30., kedd

40. Bejegyzés: Magunkban van a megoldás...

Üdvözöllek kedves olvasó!

Ebben a bejegyzésben egy nagyon fontos dolgot szeretnék kiemelni, amit nagyon sokan szoktunk, és még fogunk jó párszor "elfelejteni", hogyha nem természetesen módon hagyjuk magunkban ezeket a dolgokat érlelni. Pontosabban magát a spirituális fejlődésünket pusztán egy döntés által lelehet állítani, vagy pedig folytatni. Magam is már sokszor tapasztalatom ezt, hogy el-el felejtek bizonyos dolgokat, amik aztán rá 1-2 napra, vagy hétre a maguk tökéletes formájában visszafognak köszönni. Ez a dolog önmagában egy ciklikus a magam tapasztalatai szerint. Mert ugyanis vannak időszakok, hogy mintha a képességeim nekem is tompulnának valamennyit, de ez mint mondtam ez csak átmenetileg van/lesz jelen. Ezért ne ijedj meg, hogyha ilyet tapasztalsz magadban. Hadd ragadjak ki a napjaimból pár példát.

Egyik ilyen példa. Maga a szónoklat. Nálam ez a készség a sok olvasás közepette rengeteget javult, és javul, de vannak aztán napok, amik persze semmi esetre sem véletlenek, hogy mintha a beszéd kifelejtődne belőlem, és csak hebegek-habogok. Ilyen esetben azt kell csinálnod, hogy ennek most így kell lennie, és egyszerűen csak vedd tudomásul, hogy pár nap, vagy maximum hét múlva ez a készséged vissza fog térni fejlettebb fokozatban. Pontosabban a 100%-ról ráugrik 120%-ra. Ami nem kicsi teljesítmény, ha a rövid időt nézzük.

Másik ilyen példa. Maga a gondolkodásod fokozatos kihagyása, és átállása az intuitívabb, de belülről jövő tudásod használatára. Nálam is ez a készség egyszerűen mostanra megváltozott. Még 2-3 hónapja bőségesen bírtam agyalni. Mostanra meg ez nagyon lecsökkent, és így egyszerűen jön intuitívan mindenre egy megoldás. Régen, amíg egy problémán rágtam magam, hogy hogyan oldjam meg agyalással csináltam non-stop. Mostanra ez meg mintha felcserélődött volna. Ez maga aztán meg a változás.

Ezért kedves olvasó, ha pontosan ilyen, vagy hasonló lefolyású dolgokat tapasztalsz magadnál. Ne ijedj meg, mert ez csak az átalakulás velejárója. Hagyatkozz mindig folyamatosan az agy-szív kapcsolatra, mert ezzel kitudod a magad számára is küszöbölni a problémáidat hosszú távon.

Na, de ezenkívül szeretnék néhány információt dióhéjban átadni, ami a jelenlegi helyzetet illeti most a Földön. Nagyon lassan, de biztosan haladunk a felszabadulás felé, de mi magunk is ezt a folyamatot képesek vagyunk azzal meggyorsítani, hogy akár csak egy rossz tulajdonságukat legalább tudomásul vesszük, és utána jönnek az olyan leckék, amik megfogják adni, és mutatni is a megoldását annak a rossz tulajdonságunknak, hogy többé már ránk, és a környezetünkre se lehessen hatással. Ismerd meg önmagad kedves olvasó! Mert ez az egyetlen járható út. Minden más nem a Fénybe, hanem csak a körbe-körbe mozgásba fog vezetni. Ezért is kell tudomásul venni, hogy a Vaskor eltűnt a szó szoros értelmében, és már csak az elménkben él.

Addig meg az Aranykor magját el kell vetni, és folyamatosan öntözni/gondozni. Ezt persze mindenkinek a maga szegletében kell csinálnia különben a maga magja nem fog kikelni, hanem csakis benn maradni a földben, és aztán csak csalódás lesz a vége. Itt már nincs semmi lehetőség, ami pedig elviekben félreállíthatná ezt a törekvést, hogy a világunk, és ezzel együtt magunk is megváltozzunk.

Az a helyzet, hogy az Univerzum (Isten/Forrás/Teremtő Atya-Anya stb.), amivel mi magunk is kapcsolatban állunk segít nekünk a földönkívülieken keresztül is, és a más felsőbb dimenziókon élőkön keresztül is ezzel is fogva a kezünket, és adva az útmutatást, hogy az egyéni bizonyos helyzeteinkben mit lépjünk. Hiába a más alsóbb világokból a sok lelassításra/megállításra való törekvés mind elolvad a Fényben. Ezért is kell a középpontunkban lennünk, és tenni a dolgunkat teljesen éber tudatosan. Magam is ezt teszem minden pillanatban. Ti is tegyétek ezt!

Köszönöm a figyelmet!
Írta HUNFény

2013. július 25., csütörtök

39. Bejegyzés: Kitekintés, és a lehetőségek.

Üdvözöllek kedves olvasó!

Ebben a bejegyzésemben most egy kis kitekintést, és a lehetőségek felvázolását fogom kitűzni a célomnak. Mint te is tudod, az elmúlt időszakban, vagyis kb. 2 és fél héten nem írtam, hanem csak tevékenykedtem/tevékenykedem a háttérben. Nagyon sokak érzik azt, hogy valami folyton van a levegőben. Sokak ezt a változás szelének, vagy energiájának is nevezik.

Magam ezt csak változásnak nevezem. Jelenleg sok-sok dolog van, amire fény derült, és még fény fog derülni a hátralévőkre. Ezek nagy része sokaknál nagyon erős hatást, és reakciót fog egyszerre kiváltani. De remélhetőleg nem lesz belőle brutális méretű eltúlzás, ami ebben az egész helyzetben érthető is lenne. De most mi változtatni kívánunk, és nem pedig csak felborítani valami olyasmit, ami csak keveseknek segít, vagy pedig egyáltalán nem segít senkinek sem semmit. Ez pedig maga a mostani roskadozó rendszer.

Aminek a helyére az új fog jönni. Már most is látszanak az új rendszer elemei azok számára, akik nyitottak, és hajlandóak is együtt menni a változásokkal, amik itt a világ minden pontján más, és más formában mutatkoznak meg. Ez pedig annyira sokrétű, hogy ezt itt az írásomban kifejezni nem lehet. Sőt, még egy átlagos ember legvadabb elképzeléseit is felülmúlja.

Egyszerűen annyi hazugság, titok, tudás és igaz információ van, ami ránk fog ömleni, hogy ezt senki sem tudja itt a Földön elképzelni. Egyedül csak a Teremtő, mert hiszen a Föld információi az ő számára talán akkora méretűek, mint egy kisebb borsószem, vagy homokszem. Csak viszonyítási alapunk lehet ezek felől, mert ez a sok elrejtett, és eltitkolt információnak a gejzírjei már ontják magukból az információkat, mert hiszen a tagadás, és az elrejtés gátja átszakadóban van. Már számtalan repedés, és lyuk van rajta, ami egyszerűen a ránehezedő nyomás miatt összefogja roppantani ezt a mesterséges gátat, amit itt a körülöttünk lévő világba, és belénk is építettek hosszú ideje. Ez a belső gát is sokaknál már átszakadt, vagy már szintén átszakadóban van, mint ez a globális gát.

Aki észreveszi ezeket a gejzíreket, és vesz belőle le magának egy keveset annak onnantól felelőssége van, mert ezek tudni való információk (lennének) mások számára is. Csak hát sokak még mindig belekapaszkodnak abba, ami pedig már szétesőben van, és nem akarnak hinni ennek a gejzírből jövő információnak. Pedig valójában nincs is rá semmi indok a belekapaszkodásra, mert ez az élet rendje. Vagyis maga a változás. És maga a változás pedig mi magunk is vagyunk. A többi csak kísérő jelenség.

Most is az emberek itt nemcsak Magyarországon, de a világ más tájékain is mit művelnek a nagytöbbségben? Csupán várnak és néznek ki magukból. Pedig a változás nem így fog eljönni, hanem csupán felőrölni, mert arra is kivan ez hegyezve, hogyha nem megyünk együtt az árral, akkor szépen lassan felőröl. Ami sokaknak most itt durván hangzik, de ez pedig az igazság. A pozitív földönkívüliek, és a belsőföldiek is pedig mindig emlékeztetnek minket arra, hogy a szeretetre, és magára a belső munkára koncentráljunk, de sokan mégis mit tesznek? Fogják magukat és továbbra is a régi sémák szerint élnek. Pedig, aki nem nyitott a változásokra az csak megfogja szenvedni az egészet, és végül belehal, vagy beleőrül. Pedig ezért is lenne fontos nem csak ülni, és várni, hanem csak élni, és dolgozni önmagunkon (!!!), mert ezzel változik a világ is, ahogy mi belül.

Szinte már pillanatok alatt brutálisat lehet fejlődni. Csak éber tudatosnak kell lenni hozzá, és a tanulságokat levonni, amiből egynél is több lehet egy szituáció során. Annyira jelen van a Teremtő az életünkben, és ezért tesz mindent úgy, hogy ez a régi rendszer végleg elporladjon. Addig meg azonnal építi is a helyére az újat, amit mi magunk is megalkotunk, hiszen mi is az Isten részei vagyunk.

Ezért is magam azt látom az egész életemben, hogy a jelenlegi változás nagy részben csak rajtunk múlnak és nem másokon. Mások már nem mondhatják meg, hogy mi a helyes és a helytelen. nekünk kell kiigazodni a szívünkön keresztül. Ez nagyon sokaknak fájdalmas, de ha csak ez segíti kikényszeríteni a változást, akkor csak ez. Ez a jelenlegi helyzet a Földön.

Köszönöm a figyelmet!
Írta HUNFény

2013. július 7., vasárnap

38. Bejegyzés: Jelentés a függöny mögül...

Üdvözöllek kedves olvasó!

Ebben a bejegyzésben ismételten egy helyzetjelentéssel jövök a számodra. A kapott információk az én intuíciómon keresztül jöttek/jönnek. Szóval ennek tekintetében a szíveddel (belső szűrőddel) vizsgáld meg a kapott információkat, hogy te magad hogyan is látod ezt a helyzetet. Rá is térek a lényegre.

Tegnap 21:00-kor Magyarországról elindult egy felszabadító meditáció, amin még sok ezer ember vett részt világszerte. Az energiaörvény, amit ez a meditáció és a benne résztvevők kavartak sokak által volt érezhető és kitakarított minden szennyet a nem-fizikai síkokról és ezáltal sok-sok emberből.

A 99%-a a sötét oldal még meglévő technológiáinak már befellegzett és javíthatatlanná váltak. A negatív entitások is, akik főleg zavaró és gyengítő tevékenységet folytattak az örvény nagyon erős hatására teljesen elporladtak. Nagyon kevesen maradtak és csapdába estek ennek következtében a kauzális síkon.

Nincs lehetőségük utazni másik síkokra többé a még náluk lévő kütyükkel sem, mert azok nem ilyen célzatú technológiák. A fizikai és nem-fizikai elit már képtelen a telepatikus és más jellegű kapcsolat felvételre egymással. Ennek következtében a fizikai elit agresszívvá (!!!) válhat és vezettetést nélkülözve nekiállhatnak más jellegű (gyenge) tervek kigondolásának és végrehajtásának.

Most van itt az idő minden egyes embernek arra, hogy nagy dolgokat tegyen. Mindenki a maga tájékán természetesen. Kezdjetek el munkálkodni önmagatokon! Ezáltal egyre jobb lesz az esély, hogy a világunk minél hamarabb és minél békésebben megváltozzék.

Az elkövetkező időszakban megfog nőni a Fény hajók észlelhetősége ismételten. Legalább minden második ember látni fog egy repülő Fény hajót. Akár nappal is. Tehát minden egyes embernél ezzel 50%-os az esély a földönkívüliek vagy Földön élő emberek által is kezdeményezett "kapcsolat felvételre". Az egyéni megkeresések is megfognak történni.

Mindenki legyen nyugodt, mert senkit sem fognak elvinni sehová! Mindenki a Földön fog találkozni a csillag és a Föld bolygó belsejében élő testvérekkel és nővérekkel, akik szintén nagyrészt emberek. Az Esemény is már Egyiptomban túl van a próbáján (!!!). Ezért már bármikor bekövetkezhet.

Ennyi hírrel tudtam szolgálni. Köszönöm a figyelmet!
Írta HUNFény

2013. július 4., csütörtök

37. Bejegyzés: A belső iránytű titka.

Üdvözöllek kedves olvasó!

Ebben a bejegyzésben egy olyan részünkről fogok írni, ami az eljövő/felépülőben lévő spirituális társadalmunk mozgatórugója és fenntartója is lesz. Annak érdekében, hogy az új társadalomban teljes legyen a béke, a harmónia, az egyensúly, a tudatosság és a feltétel nélküli szeretet. Ez a részünk maga a belső iránytűnk lesz.

A belső iránytűt sokféleképpen is meglehet nevezni, mert hiszen magát a szívet (intuíciót) takarja, ami számunkra eltudja dönteni, hogy mi az, ami szolgálja az egyéni fejlődésünket és mi az, ami nem. Sokan szokták a belső iránytűt belső hangnak is nevezni, ami szintén megfelel a belső iránytű definíciójában foglaltakkal. Magam a belső iránytűt szoktam használni. De kinek mi a szimpatikus.

Maga a belső iránytű egy olyan "ketyere", amit csak nyugodt, csendes és tiszta belsővel lehetséges megtekinteni. Más esetben egy "függöny" ereszkedik rá, ami miatt aztán nem fogod tudni egyértelműen eldönteni, hogy most ez az iránytű mégis milyen irányba mutat. Ez az iránytű mindig kettő irányt képes megmutatni, ha egy dolgot tüzetesen megnézel. Az egyik irány, amit magam csak "vonzódásnak" nevezek. A másik irányt meg "taszításnak".

Ezt a belső iránytűd mindig megmutatja neked, hogy éppen melyik irány a mérvadó az adott helyzet esetében. Még akkor is, amikor a figyelmed nem (a belsődre) oda irányul, ahol az "iránytűd" van. Ezért is nagyon fontos az éber tudatosság, mert csak ebben az állapotban lévőségeddel tudod megtekinteni ezt a "ketyerét". Itt egy szemléltető ábra magáról a belső iránytűről. Tessék!


Amint alaposan elemzed ezt az ábrát rájöhetsz, hogy a belső iránytűd minden helyzetben segít. Tehát sosem hagy cserben. Ez mondjuk inkább a felébredt embereknek segít megerősítőleg, hogy mégis bölcs dolog a belső potenciálra hagyatkozni és nem pedig mindent kívülről várni, hogy megerősítést nyerjen. A Létezés úgyis küldeni fogja automatikusan a megerősítést, hogy tényleg helyes volt e a döntésed, hogy hallgatsz/hallgattál e a belső iránytűdre. Addig meg az alvók meg inspirációt kaphatnak, hogy ezt a készségüket felfejlesszék.

Ezt a készséget meditációval lehet magunkban felnyitni és éber tudatossággal lehet 100%-os hatékonysággal alkalmazni.

Aki nem lép rá az önismeret útjára annak nagyon nehéz dolga lesz ezt a készségét fejleszteni és sikeresen alkalmazni. Mert hiszen ez a "ketyere" csak tökéletes Egységben (Harmonikus szív-agy összekapcsolódás esetén) használható csakis.

Vannak olyan helyzetek amikor az ember összezavarodik (Velem is néha előfordul ilyen...). Na ekkor viszont nem hagyatkozhatsz a belső iránytűdre, mert az veled együtt képes megzavarodni. Hiszen a te részed és te "irányítod" azt is. Ekkor azt teheted, hogy ismételten üresbe teszed magad a szó szoros értelmében és egyszerűen ebben a "megfigyelő" jellegű állapotban tartod magad. Ezt az állapotot meditációval lehet elérni. Ezen kívül ezt az állapotot a gyakorlottabb spirituális emberek és nagyon akaratos emberek képesek meditáció nélkül is elérni, ami szinte egy hideg zuhannyal ér fel, amint elérsz az üres állapotba.

Ezért is fontos vállalni a felelősséget, hogy ez a "ketyere" sem játékszer, hanem nagyon kifinomult eszköz, ami segíti az utunkat bejárni, amit itt a Földön és a kozmosz más részein is folyamatosan járunk. Ezért kell önmagunkkal békében és szeretettel lenni, ami kifog vetülni ezáltal a világra is. Ez lesz a Földi spirituális társadalom mozgatórugója.

Köszönöm a figyelmet!
Írta HUNFény