2013. január 29., kedd

7. Bejegyzés: Öntsünk tiszta vízet a pohárba.

Üdvözöllek kedves olvasó!

Ebben a bejegyzésben egy teljes körű képet szeretnék neked leírni. Mint tudod te is. A szemeddel látod, a füleddel hallod, a száddal mondod, az agyaddal gondolod és a szíveddel érzékeled a dolgokat. Most ez esetben a világ dolgairól szeretnék neked írni.

Mint te is tudod vagy csak most tudod meg. Rengeteg a dezinformáció, a hazugság és az altató jellegű dolog. Nem csak itt az interneten, hanem még másik területeken is. Az igazságot eldugták, átírták vagy megsemmisítették még régebbi időkben. Itt most a történelmi bizonyítékokat értem ez alatt, amik fizikai jellegűek. Nem érdeke ennek a még mindig vergődő elitnek, hogy az igazságról lehulljon a lepel. Ami mondjuk a mi szemszögünkből fontos, hogy megtörténjen és meg is fog, mert minden az ő számukra vagy így vagy úgy, de véget fog érni.

Ezért is fontos, hogy értsd meg. Szeretnék veled nagyon fontos információkat megosztani, hogy adhassak neked egy teljesen tiszta képet a jelenlegi helyzetünkről a Földön. Még mielőtt rátérnék, hogy elmondjam a jelenlegi helyzetet. Kérlek aktivizáld a kozmikus szeretetet a szívedben. Ugyanis csak is e segítségével fogsz tudni eligazodni a hazugságok tengerén, hogy ezt az iránytűt használva megtudd találni a tenger fenekén azt az igazgyöngyöt, ami segít neked meglelni azt a kulcsot is, hogy hogyan lehet kijutni ebből az egészből. A világunkat jelenleg egy nagyon kis létszámú elit vezeti, amiről mi is sokan tudunk és minden lehetséges metódus szerint teszünk érte jó páran, akár tudatosan vagy nem tudatosan, hogy az ő hatalmuk szétessen. Ezzel persze ők is tisztában vannak. De hát ők csinálják így szándékosan az egészet. Ők egy negatív aspektusú világot akarnak, ahol csak is a zavartalan folyamatos alacsony rezgés dominál. Vagyis a bizalmatlanság, a sóvárgás, a gyűlölet, az arrogancia, az irigység és a megosztottság. Annak lesz energiája, aminek te magad adsz figyelmet. Én mint Fénymunkás annak adok figyelmet, hogy ezen a bolygón a Fény legyen jelen. És csakis maga a Fény. Vagyis a bizalom, a biztonság, az elfogadás, a szeretet, a megbocsátás, az alázat, a tisztesség és az egység. A Teremtő, mi és Gaia is ezt akarja.

Ezért kell minden Földi egyénnek olyanná válnia, hogy felfogja és tudatosítsa saját magában, hogy a világtól nem elzárni kell önmagunkat, hanem benne kell élnünk és felelősségteljesen a mi és másokat is szolgálva építeni a társadalmat. Na, de most a további kivesézésekről később írok. Most rátérek a "mostra". 

Most jelenleg az a helyzet, hogy a Galaktikus Föderáció, akikkel közösen dolgozom éjt nappallá téve azon, hogy az emberek felébredjenek és elkezdjék a kezükbe venni a sorsukat. Betömörült egy hatalmas szövetségbe más a Föld bolygó körül is tevékenykedő pozitív földönkívüli civilizációkkal/csoportokkal. A szövetség neve a Fény Szövetsége.

Attól még a Galaktikus Föderáció és a Fény Galaktikus Szövetsége egy és ugyanaz a szervezet. Itt, ahol dolgozom csak is a feltétel nélküli szeretet van jelen, amiért a tagok jutalomként szeretetet adnak és kapnak folyamatosan. Én is csak szeretetet adok nekik és a 100x-sát kapom meg tőlük nap, mint nap és nem is győzöm nekik azt a szeretet adagot visszaadni, amit tőlük kapok és én is a magam módján próbálok megadni. Ezért is fontos tisztázni, hogy amint a GF-el (Én így hívom őket) kapcsolatba kerülsz, akkor ott az ő tagjaiktól csak is szeretetet fogsz kapni és ők is csak azt kérnek tőled. Semmi mást.

Az ő szeretetükben a hét alapbölcsesség is benne van. A figyelem, a megbocsátás, az elfogadás, az alázat, a megértés, a hit és a tisztelet. Ha ezek egyike nincs jelen az adott lénynél, akivel kommunikálsz és mégis a Fény szolgájának adja ki magát onnantól már tudhatod, hogy kivel is van valójában dolgod. Biztosan nem a GF/Fény Szövetséget egy valódi tagjával.

A Fény Szövetség további tagjai közé tartóznak a Felemelkedett Mesterek és az Arkangyalok is. Ha bármi problémád van nyugodtan fordulhatsz hozzájuk is az adott problémád vagy problémáid megoldása érdekében. Természetesen az etikusság kedvéért helyetted nem lesz megoldva helyetted sosem semmi, hanem neked is oda kell tenni a részedet ezen a síkon a siker érdekében. Ez így megy és nem másképp. Ők is csak asszisztálnak, mert ők csak ennyit tehetnek és tesznek meg a megoldás érdekében.

Az hozzá szeretném tenni, hogy a Galaktikus Föderációnak és a Fény Szövetségnek semmilyen a Földön található szervezethez, valláshoz, szektához, politikához, filozófiához, kultuszhoz és "tömeges" jellegű dolgokhoz nincsen semmi köze. Nem tartózik a GF a New Age nevezetű dologhoz sem. Csak rengeteg egoista és pénzéhes ember a szervezetem céljait kiforgatta és nevetségessé tette. Ezt vegyed figyelembe, ha a GF-ről olvasol. Ezért tevékenykednek közülük nagyon sokan a háttérben és nem pedig teljesen nyilvánosan.

Az űrhajóik is, amik különbözőbbnél különbözőbbek méretben és nagyságban egyaránt. 20 km magasságig vannak leereszkedve és teljesen álcázottak. Ezek az anyahajókra vannak vonatkoztatva. A sokkal kisebb hajók, amelyek felderítőnek minősülnek 20 km alatti sávban összevissza  repülnek és folyamatos megfigyelést végeznek mindenről és mindenkiről. Vannak pilóta nélküli járművei is a GF-nek.

Aki meg ezek ellenére azt mondja neked, hogy neked nem kell hozzátenni semmit a megoldáshoz és ráadásul helyetted meg is oldja a problémáidat az a rabjává, akar tenni téged. Ne hagyd! Az FSZ tagjai senkit sem akarnak a rabjukká vagy a függelékükké tenni.

Ezért fontos minél több embernek kifejlesztenie a spiritualitását. Mert, akkor a tudatába fog jutni azoknak a dolgoknak, amik működtetik ezt a világot és az univerzumot. Természetesen az ő saját tudatszintjén megfelelően amennyit megtud emészteni. Az ilyen dolgok, mint amilyeneket a mostani média és a politika nyomat nem szabad komolyan venni. Csak is semlegesen tekinteni rá és úgy tevékenykedni, hogy a negatív energia helyett csak is szeretet energiát kell választanunk és azt kapniuk.

Magyarul itt nem a pénzről van itt csak szó, hanem a te életedről is. Nem kell a rabszolgájukká válnod. De nem várhatod el azt sem, hogy a te egyéni problémáidat ők megoldják, amiket te vonzol be magadnak. A bolygónk is ezért csinálja a földrengéseket, viharokat, szökőárakat és vulkánkitöréseket, mert a negatív energia, amit sokunk teremt tudatlanul vagy tudatosan nap, mint nap, mert a világ nem arra van kitalálva, hogy folyton a negatívitás legyen jelen rajta. A negatívitás nem a létezés alapja, hanem a rombolás és pusztulás alapja. A pozitívitással lehet csak a bolygót helyrehozni teljesen. A tűzet tűzzel nem tudod eloltani.

Ami egyéni szinten kezdődik. Egyéni szinten megy az a felismerés, hogy tudod magadról, hogy mi a jó te neked és másoknak is. Más embereknek, állatoknak, növényeknek és magának a bolygónak. Ezért is lesz most az a következő dolog, amiről írni fogok és zajlik jelenleg a mi világunkban. Jelenleg zajlik egy nagyon durva szelekció, amit Gaia és a Jézus felügyelnek közösen.

Azok az emberek, akik nem ismerik fel, hogy a régi negatív polaritás vagy a duális polaritás szerinti lét már nem szolgálja őket és csak kárt okoz nem csak nekik, hanem a többieknek is. Ők áthelyezésre fognak kerülni másik bolygóra, ahol fejlődhetnek tovább. Magyarul eltávoznak és megszületnek másik helyen. Ez lehet az a bolygó, ahonnan te jöttél vagy egy másik a Földhöz hasonló planéta, ahol te még egy kört bevállaltál.

Jelenleg azok, akik felismerik ezt, hogy a válságok csak is a mi közös teremtésünk által jöttek létre és tartanak. Hiszen hagytuk és még mindig sokan hagyjuk elburjánzani ezeket a folyamatokat. Azok sokkal előrébb járnak a megoldás és a megvilágosodás terén. Hiszen megóvják magukat és a bolygót a fölösleges negatívitástól. Azokat Gaia a sajátos módján jutalmazza.

A szelekció is, ami zajlik mindenkire érvényes tekintet nélkül. Aki nem fog alkalmazkodni a Földanya és a Teremtő elveihez (Egység törvénye) az elfog innen távozni. Akár tetszik neki, akár nem. Már nincsen idő ebben a tekintetben, hogy hova fordulsz. Vagy fel, vagy le. A döntés csak is az egyénen múlik. Aki megérti és tudomásul veszi ezt. Az már elindult az úton és így ezek jegyében is fog tovább haladni. Ami természetesen sok lemondással és visszavonulással is jár, de megfogja érni hosszútávon, hiszen ezzel a világunk lakossága fog előbb vagy utóbb felkelni és megindulni a fejlődés útján.

Pánikra nincsen a jelenlegi helyzetek (Lásd kontrollra és ellenőrzésre törekvő technikák elsősorban, III. vh, idegen invázió és a többi már megvalósíthatatlan eseménysor.) közepette sem semmi ok. Ezt minden Fénymunkásnak és embernek a tudomására kell hoznom, mert a mi interdimenziónális/galaktikus testvéreink segítenek nekünk minden lehetséges formában. Nekünk csak kérni kell őket és hozzátenni a mi részünket (Fényünket) a dolgokhoz. Így fog felszabadulni a Föld és nem másképp. A régi energiák "hívei" elfognak távozni, mert Földanya nem fogja megengedni az itt létüket. Természetesen a lélek döntése is közrejátszik itt, aki úgy dönt, hogy eltávozik annak gyors lesz a távozása. Ezért nem kell meg síratni, hanem csak tudomásul venni a döntését e világból való kilépéséről. A lélek tervezi meg magának örökösen az életét és nincs ez másképp sehol az univerzumban. 

Aki meg tudomásul veszi az egészet, annak hatalmas lesz a meg könnyebülés és sokkal könnyebben fogja megjavítani az életében a dolgokat. Ezáltal a bolygón történő dolgok is megoldásra kerülnek.

Ugyanis a bolygónk már felemelkedett. Jelenleg a 4-ik dimenzióban vagyunk már Dec. 21 óta. Szóval a fizikai Föld nincs úgy, ahogy azt sokan vizsgálják. Ezért is kezdett el felpörögni a rengeteg eseménysor, ami miatt a 3-4-5-6-7-8-9 D-s tudatú emberek elkezdtek elszigetelődni egymástól. Mindenki oda fog kerülni, ahová passzol a tudatszintjének megfelelően. Ezért kell megérteni, hogy miért gyorsul fel a teremtés folyamata is. A manifesztáció már hamarabb jön. Csak hetek és hónapok után veszed észre a saját teremtésed.

A világunk most ezért is emeli folyamatosan a rezgését. Amihez persze mi is hozzá kell, hogy járuljunk a magunk módján. Elsősorban az egyéni tudatos belső önmunka által. Ezáltal jön a változás, hiszen a változás te magad vagy. Minden a szabad akaratodon múlik és nem máson. Ezért is légy tudatos a döntéseid közepette.

Az elkövetkező hónapokban és években még az összes titkos összeesküvésről, titokról és hazugságról fog a lepel lehullni. És ez nélkülünk és a galaktikus/interdimenziónális testvéreink nélkül nem, vagy pedig csak nagyon nagy nehézségek árán sikerülhetett volna.

Most is mennyi politikusról és történelmi személyiségről derülnek ki nem csak bizonyos, de teljes körű dolgok. Most is a mi valóságunk egyre jobban mutatja, hogy ez az út nem járható, amin tartani próbálnak minket. Csak a szemellenzőtől nem lehet látni, hogy ki az, aki visszatart minket attól, hogy járhassuk a saját egyéni utunkat.

Ezért vegyed tudomásul kedves Földi testvérem, hogy az a fegyverrendszer, amit a másik oldal használt vagyis a HAARP-ot az FSZ-sek kikapcsoltak illetve a Földanya egyesek kérésére lerombolt teljesen pár hete. Kb. 1-2 hete.

A mostani katasztrófák nem a HAARP, hanem Gaia művei. Ő csakis olyan helyeken csinál ilyesmiket, ahol nincs, akkora milliós lélekszámú populáció, ami ő számára is az onnan felszabaduló energiák következtében zavaróak lennének. A helyzet sem olyan, mint amilyennek a sok pánikkeltő lefesti, de attól még meg kell érteni, hogy nem lehet a babérokon ülni. Tenni kell annak érdekében, hogy szabaddá tehessük magunkat és elvegyük az összes energiát az olyanoktól, akik nem használják semennyire a közjó javára, hanem csak is a rombolásra és a sajátos érdekekre.

Sőt! A galaktikus testvéreinkkel is már bárki képes kapcsolatba lépni, amire már ők is várnak a mi részünkről. Nem kellenek csatornázók, akik megmondják, hogy mi van. Hanem te saját magad is az intuíciód és az univerzális szereteted által teljesen megtudsz bizonyosodni, hogy mi a valódi helyzet a Földön és az emberek életében is. Azzal kapcsolatban is, hogy mit tegyél a te és a mások fejlődése érdekében. Ezért kell kifejleszteni a teljes körű spiritualitást. Nem pedig csak ülni és várni. Aki ül és vár az csak lemarad.

Az égen is mostanában megjelenő jelenségek többsége Gaia-tól és a galaktikus testvéreinktől származnak. A másik oldal is a Fénymunkásokat/Fényharcosokat kezdte el megcélozni erőteljesen, hogy lassítsa az emberiség ébredését. Ezek ellen úgy lehet megvédeni magadat, hogy szólsz a segítőidnek, amikor valami furcsa szurós érzeted van akárhol. Az az ő támadási és rád kapcsolódási kísérletük. Ilyenkor azonnal hívd a segítőidet, hogy letudják szedni rólad őket. 

Ezért is kell mindenben a belső iránytűd/belső hangod használni. Az embereknek is, akiknek vannak földönkívüli kapcsolatai, akár tudatosan vagy tudattalanul. Azok elfogják vezetni az emberiséget abba a korba, ahol a földönkívüliek is részei lesznek az életünknek. Ez a valóságunkat egy igen is nagyon erősen érintő témakör. Ugyanis kiderül velük kapcsolatban is a történelem, hogy mekkora szerepük volt a bolygónk sorsának alakításában.

Ezért is kell nagyon ébernek lenni! Mert hogy a másik oldal tagjai is kiadhatják azt, hogy ő velük van a kapcsolat és ezért előfordulhat, hogy a médiájukat használják fel, hogy megtévesszenek. Legyél te is óvatos! A GF/FSZ nem így fog megmutatkozni, hogy "csak azért...". Hanem csak nyomós indokkal. Ez a nyomós indok az az, hogy az egyszerű a Földön lakó emberek teljes szívből jövő feltétel nélküli szeretettel meghívják őket a bolygóra. Amire ők természetesen válaszolnak. Ez csak a körülmények függvénye. Nem kell ehhez a politikusok döntése. Csak is a mi döntésünk és senki másé. Minden csak is szabad akarat és döntés kérdése.

Ezért is döntött így a Földi emberiség kollektív tudata, hogy a galaktikus testvéreink minél többünket fogják egyéni módon felkeresni és ez által fogunk eljutni a teljes körű fizikai kapcsolat felvételig is. Mint, ahogy velem is ez történt, hogy egy éjjel beszéltek hozzám telepatikusan és onnantól ez kapcsolat felvételnek minősült. És azóta velük közösen dolgozom.

Itt most nem abban kell gondolkodni, hogy felvesznek és elvisznek téged egy űrhajóval. Ez amúgy is a Földi törvényeknek teljesen ellentmond. A GF/FSZ sem visz el téged sehova. Ezért van megtiltva is az, hogy a szürkék/hüllők itt röpködjenek a bolygónk körül már vagy 1990 óta.

Persze kisebb-nagyobb berepülések történnek az ő részükről is, de velük nem kell foglalkozni. Amúgy is nem szeretetet árasztanak a hajóik és a jelenlétük, hanem a félelmet. 

Csak is az olyan hajókkal és legénységükkel kommunikálj, akikben jelen van a feltétel nélküli szeretet. Ezt megtudod érezni, amint aktiválod a szívedben a szeretetet. Ez így ilyen egyszerűen megy és nem másképp.

A GF/FSZ érdekei a Földön a következők:
- A Földi emberiség magasabb tudatszintre emelése.
- A Föld csillagnemzetté való egyesítése.
- A Föld bolygó felvétele a GF/FSZ tagságba.
- Az emberiség spirituális társadalommá való fejlesztése.
-Az ő kozmikus tudásuk megosztása mi számunkra.
- A kormányzatok teljes körű megreformálása és a régi és mostani kormány titkok kiadása.
-  Az emberek megismertetése a valódi eredetükről.
- A Világtanács (NEM VILÁGKORMÁNY!!!) létrehozása, ahol a bolygó nemzetiségei egy "zászló" alatt békésen egyesülve és harmóniában élnek egymással.
- Megszüntetni velünk közösen ezt a fogyasztási és pocséklási őrületet.
- A világban lévő bonyolított "kártyás" rendszert megszüntetni és helyette egy egyszerűbb rendszert bevezetni. (Természetesen csak is a mi beleegyezésünkkel vezetik be vagy mi egyénileg kialakíthatjuk a saját módszerünket.) 

Saját elképzelésem az, hogy van egy darab sárga kártyád, amin rajta van a neved, a születési adataid és a bolygó neve, ahol laksz... NEM A PONTOS LAKCÍMED ÉS A TE MAGÁN JELLEGŰ BELSŐ DOLGAID!!! Azokra amúgy is ki kíváncsi? Mert én biztosan nem. Azok csak azokra tartóznak, akikkel megszeretnéd osztani a család vagy baráti körödben. Ezeket a fontos adatokat tartalmazza csak az egész kártya. Ami felhatalmaz téged arra, hogy igényelhesd a Földi társadalom szolgáltatásait az igényeid kielégítése érdekében. És nincs semmilyen RFID se pedig ilyen személy(rabszolgásító)azonosító chip, amit bárhová be kellene ültetni. Ez ugyanis a fizikai test teljes körű meggyalázása és tárggyá minősíttetése. Egy GF-es társadalomban sincs ilyen, hogy egy chip a személyid és a mindenesed. Hanem egy kártya(!!!), amit jogsi, személyi, lakcím és minden egyéb kártyaként is használhatsz. Egy szóval mindenre a Földön, hogy mások szolgáltatását és a munkahelyedre való bemenetelt igénybe vehesd. Ezért ez nem az ellenőrzésről szól, hanem csakis arról, hogy ezek a dolgok csak rá csatlakoztatnak fizikai értelemben a társadalomra. Természetesen szimbiotikusan és nem mint rabszolga. Te amúgy sem egy rabszolga, hanem egy szuverén személy vagy, akinek szintén joga van a boldog, békés és nyugodt élethez. Mint mindannyiunknak. Ezért is a kártyán lévő minimális(!!!) adatok csak arra valóak, hogy meg legyél te is, mint a Földi társadalom tagja és nem pedig, mint egy kormány tulajdona. Ez hatalmas különbség a jelen állapotok között. No, de ennyit az én sajátos elképzelésemről. Kérlek, ha van ötleted, akkor tedd hozzá kommentben. A GF-sek szívesen várják a javaslatod.

Ezek az ő érdekeik. Nem más. A világunk is ezért van a változás irányában, amiért mindenki egyénileg hozzá tud tenni. Ezért is az energiáidat irányítsd a pozitív tettekre, szavakra és gondolatokra. Az elittel ne foglalkozz! Ne tápláld őket. Csak is a saját spirituális fejlődéseddel foglalkozz! Ezzel leszel példakép a másik még üldögélő emberek számára. A változásért neked is tenned kell és nem pedig csak ülni és várni, amire mások buzdítanak a sok csatornázás és más dolgok segítségével.

Ez most a jelenlegi helyzet a Földön. Köszönöm a figyelmed!


Írta HUNFény!

2013. január 28., hétfő

6. Bejegyzés: A spiritualitás mint placebó és, mint valódi segédeszköz.

Üdvözöllek kedves olvasó!

Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy a spiritualitás, hogyan működik, mint placebó és mint valódi segédeszköz, ami csak az mutatja meg neked, hogy hogyan teremtsd a saját életed felelősségteljesen.

Itt a mi jelenleg kis folyamatosan változó világunkban sok dolgot nagyon sokan úgy gondolnak, hogy nincsen rá lehetőség hatással lenni. Pedig ez közel sem igaz. Hiszen mi magunk hozzuk létre a mi világunkat. Természetesen mindenki egyéni formában teszi meg ezt. Valaki mond egy szót, tesz egy dolgot és gondol egy dolgot. Ezzel épül tovább az a világ, amiben élünk. E dolgok segítségével lassan megváltoztatjuk. Persze ez csak rajtunk múlik, hogy pozitívan vagy pedig negatívan állunk-e ehhez a dologhoz. Ebből is következik aztán a felelősség.

Ezért is van az, hogy a mi galaktikus testvéreink is segíteni próbálnak a lehetőségeik szerint abban, hogy megértsük és aztán tudatosítsuk önmagukban, hogy a világot nekünk kell a saját belső hibáink és rossz szokásaink megváltoztatásával megváltoztatni. Ezért is van meg itt mindennek a maga törvény szerűsége.

Ez esetben az a törvényszerűség, hogy a világot csak is mi alkotjuk és ezt természetesen egyszerre tudatosan és tudatlanul is csináljuk. Legyen ez a teremtés, akár pozitív, akár negatív. Ez teremtés. Az univerzum nem nézi azt, hogy miket gondolsz éppen. Azt hozza létre, aminek energiát adsz. Ezt most jelenesetben nem lehet csak egyetlen dologra lekorlátozni, hogy mit lehetne ebben megvizsgálni, hogy melyik tényező vagy tényezők tesznek egy teremtést pozitívvá vagy negatívvá. Csak a kigondolóján múlik, hogy hogyan lehet valamit használni.

Ezért is fontos megérteni minél több embernek, hogy azok a dolgok, amiket kigondolunk hatalmas hatással van nemcsak mi ránk, de a bolygónkra és az univerzum másik szegleteire is. Ez persze nem csak a Földre, de más bolygók lakóira is érvényes fordított értelemben.

Aki ezt az alapvető univerzális tant megérti már előbbre jut egy lépcsővel a spiritualitás spirálján. Ez csak egy jelképes ábrázolás. Természetesen ezen a spirálon nem csak felfelé vezet az út, hanem lefelé is. Ez ilyen egyszerűen megy és nem másképp.

Ezt az egyszerű összefüggést kellene az embereknek megérteni és már egy fokkal jobbá fog válni a világ. Ha nem más miatt, de ezért már jobbá válik a világ, mert a kollektív tudatban jelenné válik egyre jobban a felelősség. És, ahogy egyre több ember hoz felelősségteljes döntéseket. Annál jobb lesz minden egyes egyénnek és a bolygónknak egyre jobb az élete abban a tekintetben, hogy egy pillérrel megtámasztás alá kerül az, amit mi spirituális emberek építeni szeretnénk. Minden pillér számít. 

Így fog felépülni egy teljesen spirituális alapú társadalom az új földön. De ameddig is csak sokan arra várnak, hogy valaki felálljon és elkezdje megmondani mindenkinek, hogy hogyan mit és mikor kell csinálni, addig nem lehet várni semmilyen olyan változást, ami ezt a spirituális társadalmat elhozná. Ezért kell mindenkinek a saját életében egyénileg megoldania a saját bajait. Természetesen nem dogmatikus elvek alapján és ész nélkül. Ezért is jön a képbe szabad akarat.

Sokan a spiritualitást itt a Földön úgy gondolják, hogy csak is egy olyan eszköz, ami valami mentsvár. Pedig ez valójában csak nézőpont kérdése. Annak mentsvár, aki még a saját belsőjétől is fél egyszerűen nem akar tudomást venni arról, hogy minden olyan dolog, amit létrehozott a maga módján az nem el fog tűnni, hanem csak át fog alakulni. Csak hát a másik érdekcsoportok sikeres kavarásainak következtében sikerült ezt a szentséges tudományt különböző csavarásokkal és bepiszkításokkal  egy zavaros katyvasszá kutyulni, hogy még azt is megrekesszék, aki tényleg tenni akar a változásért.

A spiritualitás elemeit csak is magadon belül a szívedben lévő feltétel nélküli szeretet aktiválásával találod meg. Nem pedig könyvektől, filmektől és képektől várd azt, hogy az magától előjöjjön az igazi szereteted, amiket te magad és mások iránt is érzel. Azt csak is te magad tudod előhívni nem pedig más. Az előbb felsorolt dolgok csak útjelzőknek jók, hogy mutassák neked az irányt. Azonkívül másra nem használhatóak.

A spiritualitást sokan a tudatlanok/alvók közül placebóként használják, mert nem tudatosul bennük, hogy valójában még is milyen tudományt művelnek. Ő nekik nem azért sikerül valami, ha nem is tudják az okát és összefüggését annak, hogy egy tudatlan/alvó ember életében mégis, hogyhogy sikerül valami, amit el akar érni. Ezzel arra akarok itt kilyukadni, hogy spirituálissá válni, akárki tud és nem kell hozzá kismillió diploma vagy mit tudom én milyen végzettség. Csak is tudatosság és bölcsesség kell a spiritualitáshoz. A placebó fogalmát úgy akarom neked elmondani, hogy nincs a tudatában az adott alvó/tudatlan ember, hogy spirituálisan gondolkodik és mégis működik neki a dolog. Mármint, hogy az életét saját maga rendezi a maga módján.

A spiritualitásban a valódiság onnan jön, hogy maga a társteremtő ember, aki most a Földön él. A használója, aki használja a szívét, hogy érzékelhesse a világát és ezzel együtt az elméjét is, hogy elemezze a tapasztalatait és körülötte lévő külső és belső világot. Ekkor jön a használó tudtára, hogy saját maga is képes megváltoztatni és létrehozni különböző dolgokat az ember a saját életében.

Itt egyszerű dolgokra kell gondolni és nem pedig bonyolultakra. Természetesen lehet bonyolultakat is, de az az ember ember legyen ám a talpán, hogy ki is tudja bogozni az ő kis bonyolult teremtését. Ez így megy és nem másképp.

Köszönöm a figyelmed!


Írta HUNFény

2013. január 19., szombat

5. Beegyzés: A spiritualitás és a sport

Üdvözöllek kedves olvasó!


Ebben a bejegyzésben a spiritualitás és a sport viszonyáról fogok írni. Előbb kezdeném azzal, hogy a spiritualitás az önmagában nem csak egy tudományt, hanem számos tudományt foglal magában. Ebbe benne vannak a Földi és a nem Földi tudományok is. Csak azzal a különbséggel, hogy kristálytisztán, egyértelműen és egyenesen közli az adatokat, a tényeket és az eredményeket. Számok sem kellenek mindig hozzá. Csak is intuíció. A spiritualitásban a benned fellelhető hit a fontos. Ez az alapja az egésznek! Ha nincs hited önmagadban és ezáltal másokban sem, akkor sosem leszel sikeres. Itt jön képbe a sport is a mostani felvonásban.

Én az életemből most írni fogok neked különböző példákat, ahol leírom mit gondoltam, akkor magáról a sportról. Előbb kezdem az elején.

Világ életemben még amolyan általános iskolás koromban. Vagyis amolyan 7 éves koromtól kezdve megutáltam a sportot. Nem csak azért, mert nem szerettem akkorra már mozogni a folyton cseszegető tanár miatt, hanem azért is, mert nem volt egy deka önbizalmam sem. Amikor bármikor a semmiből csakúgy fellángolt a lelkesedésem és ezzel az önbizalmam is, akkor azt gyorsan el is nyomták. Csak mostanság jött meg az önbizalmam és a lelkesedésem különböző dolgok iránt. Sosem sikerült semmi sem, mert emellett nem hittem magamban. Meg persze sosem hagyták. Amikor voltak ilyen "holt" idő szakjaim, amik aztán hónapokig is elhúzódtak, hogy ismételten megjöjjön a szikra, ami aztán ismételten beindítsa az önbizalmam és mellette a lelkesedésem is.

De akkor is ez a belső meghajtás alább hagyott, mert elfogyott a "nafta" az elején. Mintha leszívtak volna még azelőtt, hogy megindulhattam volna. Ekkor találtam ki aztán a védelmi mechanizmusomat. Ami konkrétan csak "túlélő" mód volt. Ekkor még olyan fiatal fejjel egyáltalán nem értettem meg, hogy mi és miért is volt ez. De most már felfogtam. Itt most csak a sportnál is a hitnél maradva.

Az a dolog, ami nem volt meg akkor bennem az maga a hit, a kitartás és a vereségből való teljes kilábalás. Vagyis, hogy amikor elnyomnak, mint a bélyeget, akkor megedződsz a hosszú idő után, mert rájössz, hogy erősebb vagy náluk minden egyes elszenvedett alkalommal. Az iskolai időszakból csak azt tudom neked kedves olvasó tanulságnak felhozni, hogy sose add fel! SOHA!

Ha feladod, akkor nekik adod a győzelmet és nekik adsz igazat, hogy te egy jelentéktelen porszem vagy. Pedig sosem azaz erős, aki folyton csak győz. Azaz erős, aki a legnagyobb vereségből is képes talpra állni, akár egyedül vagy több társával nézz a másik dolgokkal szembe.

Attól vagy erős, hogy felállsz és megmutatod nekik, hogy te minden egyes alkalommal bölcsebb, nemesebb és erősebb leszel náluk, mert megmutatód nekik, hogy nem tudnak téged legyőzni. pusztán a jelenléteddel tanítod őket. Emiatt aztán egy idő után félelemmel tekintenek rád. Innen biztosított az a győzelmed, amit erkölcsi győzelemnek is neveznek. Ez az igazi győzelem, mert a lélekcsaládod és a csillagcsalád ezekért a "csatákért" mindig gratulál, lelket önt és vigasztal téged. Ettől ilyen különleges és kemény a Föld bolygó, mint iskola. Amit persze a csillagtestvérek csak úgy értenek meg, hogy ők is benne vannak. Sajnos azért nem értik meg a legtöbbünk felfogásait itt a Földön, mert nincs meg hozzá ez a körű tapasztalatuk. Kivéve az ide reinkarnálódottakat. Bár ez még az életterv leírása szerint is változhat. De ez sem baj, mert van ilyen is. Ezért kár bánkódni.

A sport, amikor még fiatalabb voltam. Egészen 16 éves koromig csak rossz, veszélyes, káros és értelmetlen dolognak tartottam. Akkor az iskolában ért rossz dolgok miatt, mint az, hogy kiközösítettek és folyton aggatták rám az undorítóbbnál undorítóbb jelzőket és az olyan szokásaim miatt hülyének néztek mindig. Mint például az, hogy nem firkáltam össze a padomat és nem szóltam hozzájuk, ha nem volt semmi mondani valóm. Nem követtem és csináltam a divatosnak mondott dolgokat. Na, de most a sportolásra visszatérve és az akkori álláspontomra nézve. Amire így visszanézve azért nagy marhaság volt a részemről, de hát igen. Ameddig az ember nem ér el egy bizonyos szintet és nem tapasztalja meg a belsője valódi teljesítményét, addig csak álmában fog tudni ember feletti teljesítményeket véghez vinni és ameddig nem sikerül meglelnie azokat a körülményeket is, ahol tökéletesen ki is bontakozhat. Ezért is nehéz ezen a bolygón a legtöbb fiatal gyereknek és felnőtt embernek is megmaradni nagyon kemény és komoly sérülések nélkül a felszínen.

A balesetem hozta bennem helyre azokat a dolgokat, amiket a sportról akkor gondoltam. Vagyis értelmetlen és káros dologról teljesen ellentétessé változott bennem az álláspont. 5 méterről lezuhanva és a csonttöréseim ráébresztettek, hogy nem ezt kellett volna gondolnom. Hogy ez mekkora paradox dolog az egészben.

Az a paradox az egészben, hogy amikor középiskolában, amikor egy-két pozitív töltetű dolog történt velem, akkor jól esett és ez beindította a belső motorom addig is. Például az, hogy passzolták nekem is a kosárlabdát egyenrangú tagként. De az is sajnos eleinte volt. De mint, minden semmi sem ok nélkül volt.

Akkor meg csak annyi volt, hogy pusztán más voltam a szokásaim miatt is. Például a balhémentesség, a saját magam és a cuccaim megvédése és az általuk követett témákról való tájékozatlanságom végett. Ismételten ki lettem közösítve. Illetve itt is elkezdtek rám aggatni különböző jelzőket, amiket az általános iskolából is "jöttek" utánam.

Amikor az embert sok megpróbáltatás éri és feláll csodálkoznak, hogy egyszerűen átmegy "túlélő" üzemmódba. Ekkor még egóm sem volt. Szó szerint nem volt egy gramm egóm se. Mindig hátrább kerültem, mert nem úgy tettem, mint a többiek. Nem versenyeztem és nem is gázoltam át a másikon. Aztán csodálkozik az ember nem csak saját magán, ha így visszanéz és így tekintve át mindent, akkor ez úgy vezet el a sporthoz, hogy jött a gyógyulás korszaka.

Nálam ez a sportolással kezdődött el. Nagyon kövér is voltam, akkor. A számítógépem adta a védőburok fővonalát, ami megvédett és regenerált rengeteg szempontból, de persze meg volt a maga hátránya is. Konzerválta bennem a "túlélő" metódust. Ez tartott 16-17 éves korom között lévő korszakig, amikor is jött a felismerés, hogy én totál más vagyok, mint a többiek. Oszt ezért volt a sok megpróbáltatás, hogy a Fényem kialudjon. Egyszerűen tudom, hogy a másik oldal észlelhette a bennem lévő szeretet energiát, amit megpróbált belőlem minden lehetőség szerint kiirtani. Csak nem sikerült teljesen. Hiszen mindig volt bennem parázs, ami aztán izzót és aztán, amikor elkezdtem sportolni a felismeréseim és egy jó ismerősöm általi szembesítés sorozat után. Akkor jött az, hogy a kövek is, amiket hordtam lehullottak a vállaimról. Megértettem mindennek az okát, hogy miért volt ez velem akkor.

2011 januárjában kezdtem el sportolni. A napot sajnos nem tudom megmondani, hogy mikor is volt ez. Bár ekkor én esti iskolában jártam. Aztán emiatt volt is szabad kapacitásom bőven belső meghajtó erő gyanánt. Ettől a pillanattól éreztem azt, hogy van nekem bizonyos fokú szabadságom az esti iskola végett is. Csak kedd és csütörtök volt az a nap, ami a suliban töltéssel kellett telnie.

Ekkor amikor elkezdtem sportolni, akkor nem mentem el konditerembe, mert nem is éreztem szükségét. Pedig járt a fejemben a gondolat, hogy ne menjek e. De aztán az lett belőle, hogy nem mentem el egyszer sem.

A sportolás során megtanultam az alábbi dolgokat. Magáról a testről, hogy az edzés során a biológiai, kémiai és fizikai folyamatok erősen fokozódnak. Az anatómia alapjait nagyjából megtanultam. Megtanultam bízni saját magamban és a testemben is. Ezzel együtt a jellemem is javult nagyon sokat. Persze mellékesen az egóm is kissé meghízott, ami inkább abban nyilvánult meg, hogy néha-néha megmondtam a frankót sport értelemben...De úgy balhém nem volt belőle szerencsére. Csak mondogattam a magamét kissé megszállottan, hogy mit hogyan kéne. Ekkor még a GF-el nem volt kapcsolatom egészen 2011. Novemberéig. Aztán a kontaktom, aki a feletessem és a kedvesem is egy személyben lenyomta szépen fokozatosan az egómat és megtanított engem arra, hogy úgy gondolkodjak, mint egy kozmikus ember. Illetve nevelgetett engemet.

Magyarán spirituálisan kezdjem el nézni és tenni a dolgaimat. Onnantól kezdve szép fokozatosan a spiritualitással is képbe kerültem és jöttek és jönnek a mai napig a felismerések, hogy mit csináltam jól és min kéne még finomítani, hogy a karakterem teljesen tökéletes legyen.

A sportolásról magáról egy kicsit, hogy miket is csináltam és meddig.

Egy napomból általában 1 óra 30 percet és így heti bontásban 3-4 napot sportoltam intenzíven. Ez egészen 2012 áprilisáig tartott, amikor abbahagytam és azóta is megmaradtak az izmaim. Semennyit sem csökkent a mérete. Csak a hájamból 10-11 kilót adtam le. 98 kilóról indultam. Nulla izomról indultam és eljutottam egy pontig, ami meg lett tartva. Mostantól elkezdek ismételten sportolni, mert úgy érzem már ismételten megjött az ideje, hogy magammal és emellett másokkal is foglalkozzam.

A gyakorlataim mindig folyamatos változtatásokon és mennyiség növekedésben fejlődtek. A gyakorlatok, amiket csináltam. Három különböző gyakorlat a toka eltüntetésére.

1. Nézz fel és le. Ebből a gyakorlatból kezdetnek elég 1x10-et csinálni. A haladó módi 3x10.

2. Forgasd a fejed 90 fokban balra és jobbra. Itt is 1x10 elég. Haladó módi 3x10.

3. "Tedd" a füled a válladra. itt is balra és jobbra kell "rátenni" a füleid a válladra. Itt is 1x10 elég. Haladó módi 3x10.

A test további részére haladva vagyis a vállakra. Itt összesen két gyakorlatot tudok bemutatni, amik tudnak neked segíteni.

4. Váll hajlítás oldalra. Itt ezt úgy kell csinálni, hogy egyenesen állsz és 90 fokban behajlítód még a gyakorlat végzése előtt a karjaidat. És a vállaiddal egy vonalban a 90 fokban behajlított karjaidat hátratolód. Egészen addig ameddig érzed, hogy a lapockáid feszülnek. Amint teljesen hátralökted a vállaidat, akkor állj vissza az alapállásba és ismételj. Kezdetben  1x30. Haladó módi 3x30.

5. Fekvőtámasz. Egyik legjobb gyakorlat, mert a felsőtestet erősen megedzi, formálja és karban is tartja. A fekvőtámaszból kezdetben csak 10-et csináltam 1 alkalommal és 2 hétig csak 10-et nyomtam ki. Miután 12-re léptem a következő héten. Minden egyes héten 2-vel növeltem a fekvőtámaszaim számát. Kezdetben annyit csinálj meg, amennyit csinálni bírsz. Egy sorozat bőven elég kezdetnek. 

1-2 hét: 1x10 fekvőtámasz.
3-4 hét: 2x10-12-14-16 stb.
5-6 hét: 3x15-20-25 stb.
7-... hét: 4-5-6-7-8-9-10x15-20-25-30 stb.

Én a legjobb napomon 10x25-öt bírtam kinyomni.

A fekvőtámasz a vállak mellett a mellett, az elülső és oldalsó hasizmokat és a tricepszet dolgozza meg.

Rátérve magára a hasra.

6. Felülés. A felülés az én tapasztalataim szerint az egyik legjobb gyakorlat sor. Sose siesd el, hanem végezd el becsülettel. 1x10-15-20-25-30. Haladóban 2-3-4-5x15-20-25-30

A bicepszre rátérve.

7. Súlyzó emelése.  A súlyzó magadhoz emelése nagyon jól megdolgoztatja a bicepszedet. Én egykezes súlyzókat használtam. Sorozatonként a karomat váltottam. De lehet másképpen is variálni. bal-jobb-bal-jobb vagy pedig jobb-jobb-jobb-bal-bal-bal...

1x6-8-10-12. Haladó módi 3-4-5x8-10-12.

Rátérve a hátsótájék és a comb tökéletes formálására is.

8-9. Láb emelés széknek vagy bármilyen megmarkolható tárgynak támaszkodva, ami a hasaddal egymagasságú. Csonka T alakban állva és felváltva egymás után a lábaidat emeld hátra felé. A másik variáns az oldalra emelés. 

2x10-15-20-25. Haladó módi 3x10-15-20-25.

A gyakorlatok elkezdése előtt mentálisan is helyezd be magadat a sportra és lehetőleg úgy sportolj, hogy senki se zavarjon meg. A folyamatos sportolás során mindig legyen nálad egy kancsónyi víz. Lehetőleg 1 vagy 1.5 liternyi, mert ezzel tudod pótolni a folyadékveszteséget.

A gyakorlatok és a sorozatok között tarts mindig 30-60 másodpercnyi szünetet, mert az izmaidban bennlévő tejsav ennyi idő alatt ürül ki az izmaidból. A gyakorlatok után mindig pihenj le és lélegezz 3 másodperces be és kilégzésekkel.

Sportolásként tudom még kiegészítésként azt is javasolni, hogy végezd el az 5 tibeti jóga gyakorlatot, ha úgy érzed, hogy erre szükséged van. Csak akkor végezd, ha marad rá energiád. Ha esetleg kiakarod hagyni az előbb felsorolt gyakorlatokat, akkor inkább helyette csináld meg az 5 tibeti jóga gyakorlatot. 

Az 5 tibeti jóga gyakorlatok ebben a videóban kerülnek bemutatásra.


Külön megjegyzés a videóhoz: A 6-ik rítust csak azoknak ajánlott, akik önmegtartóztató életet élnek. Hát egy spirituális embernek nem kell a sikeres, nyugodt és boldog élethez önmegtartóztatónak lennie. (Erről a témáról egy másik bejegyzésben fogok bővebben írni. De hadd folytassam a saját tapasztalataim leírását.)

Én sportolás során folyadékként csak vizet és teát fogyasztottam. A mai napig szinte csak is vizet és teát fogyasztok. A napi fogyasztásom 3-4 liter.

Étkezés során kerülöm az előrecsomagolt és előre feldolgozott ételeket. Csak is zöldségeket, gyümölcsöket, magvakat, sajtot és tojást fogyasztok alapból. Ha viszont a felsorolt ételek nincsenek jelen, akkor meg egy-egy csirke vagy pulykahúst elfogyasztok, de nem kényszeresen. Igyekszem kertből származó zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztani. 

Étrendkiegészítőket és koxokat nem használtam és nem is fogok. Szóval e téren nincs tapasztalatom. Az étrend kiegészítőkről is sokat olvastam, mert gondolkoztam rajta, hátha szükség lesz rá, de végül meggondoltam magam, mert úgy éreztem, hogy nincsen rájuk szükségem, ahhoz, hogy fejlődjek. Ezért is csak saját felelősségedre szerezz be ilyen dolgokat, ha úgy érzed, hogy szükséged van rá a gyorsabb fejlődéshez. De mint mondom. Ez csak is a te saját döntésed. Ne mások rábeszélése vagy javaslatára kezdj el ilyesmiket használni, ha akarsz. Hanem csak is a te saját felelős gondolkodásodból és döntésedből következőleg.


Köszönöm a figyelmed! 

Írta HUNFény 

2013. január 11., péntek

4. Bejegyzés: Az életünk és a víz.

Üdvözöllek kedves olvasó!

A mai bejegyzésben egy olyan átfogó témakörről lesz szó, mint maga az élet és a víz. Ezek a dolgok a mi világunk mellett más világokban is jelen vannak. Csak nem fizikai vagy, akár más fizikai formákban is.

Ezzel a témával kapcsolatban most csak magát a vizet akarom jellemezni. A vizet, amit iszunk, amiben fürdünk, amiben mosunk ruhákat és más tárgyakat. Mellette főzünk vele és még gyógyítunk is. Ez a folyadék a világban egy nagyon sokoldalúan felhasználható találmány. Egy olyan találmány, ami bennünk is folyamatosan jelen van. Ez a létezés találmánya. 

Az embert is mi hajtja? A víz. Az agyad, a szerveid és a bőröd folyamatos működésében tartásához is mi kell? Víz.

A víz, ami színtelen, szagtalan és folyékony halmazállapotú is. Nem csak a felhasználhatóság terén sok oldalú ez a folyadék, hanem a halmazállapotának váltakozása tekintetében is. Lehet belőle pára, ami gáz halmazállapotú. Lehet belőle jég is, ami meg szilárd és eléggé kemény. Hihetetlen, hogy a tudományok mennyi mindent kiderítettek erről a sokoldalú folyadékról.

A vizet itt a Földön egyértelműen mindenki az élet forrásának is nevezi. Ebben semmi kétség sem lehet. Hiszen a sűrű fizikai testünk 70%-a víz. Ezért is a dietetikusok, a tudósok, a szülők és még sokan mások is a Földön  egyértelműen nem hiába hangsúlyozzák ki azt, hogy a víz fontos.

A gyakorlatban a vizet sok módon lehet beszerezni a szervezetünk számára. Akár megisszuk vagy pedig fürdünk egy jót. Nélküle tényleg nem lehet élni, mert ha nem eszünk, akkor legalább igyunk az élet forrásból. Összesen 40 napig bírja ki egy átlag ember a éhezést folyamatos víz utánpótlás biztosításával. Ennyire csodálatos önmagában is az emberi szervezet, hogy ilyen dolgokra is képes. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy legyünk fanatikusok és csak vizet igyunk egész nap. Nem. Nem ez a szándékom. Ezzel csak azt szeretném kihangsúlyozni, hogy miért is fontos ez nedű.

Itt most a Földön tudjuk mindannyian egyértelműen, hogy a bolygónk felszíne 70%-ban víz, ami nagyon jó aránynak számít a galaktikus civilizációk tekintetében is. Mivel a Föld bolygó egy olyan ritka bolygó típusba tartózik, ahol nagyon összefüggő mennyiségben megtalálható víz. Ezért is nem csoda, hogy az előttünk élt civilizációk hatalmas háborúkat vívtak ezért a kis planétáért. De mivel nem értették meg a spiritualitás lényegét és elkezdték egymás ellen használni a tudásukat ezért a létezés eltávolította őket a porondról. A víz itt azért jön képbe, mert a mi bolygónk vize a minősége miatt válik különlegessé. Ez a bioszféra a galaxisunkban teljesen egyedülálló. Pontosabban azért egyedülálló, mert az összes olyan növény és állatfaj, ami itt jelen van nálunk az valójában nem is innen származik, hanem a korábbi civilizációk betelepítési műveletei által lettek ide hozva.

De most visszatérek a vízre, mert nem szeretnék elkalandozni hosszútávon. A vizünk, ami itt van a tengereinkben, folyóinkban és a lábunk alatt az mind egy különleges vegyületet alkot. Ennek a vegyületnek a kémiai összetevője maga a hidrogén és az oxigén. Vagyis a jele H2O. És itt maga a kémiai, biológiai és a materiális része a víznek  befejezhető. Azonnal rá is térek a spirituális szemszögére a víznek.

A spiritualitásban a víz egy nagyon fontos folyadék, ami biztosítja a testünk, a szellemünk és a lelkünk folyamatos frissességét. Sokan mondják, hogy napi 2 liter folyadékra van szükség ahhoz, hogy a szervezet a legalapvetőbb biológiai folyamatokat eltudja végezni. Ez az én saját tapasztalataim és meglátásom szerint egy kissé hiányos megállapítás. Leírom pontosan, hogy miért is.

Ugyanis rátérve az emberre. Az ember egy egyéni lény az univerzumban és mint egy egyéni lénynek minden része egyedi. Itt a Földön is minden ember teljesen egyedi. Ezért is a folyadék fogyasztást nem lehet csak úgy leszabályozni 2 literre/napra. Az elméleti vízpótlás is a kutatások szerint 1 liter/20 tskg-onként íródik elő, hogy ez a helyes arány az emberi szervezet tökéletes és kifogástalan működéséhez. Valójában ez áll közelebb a valósághoz, mert aki betartja ezeket az apró előírásokat annak az egészsége meglesz és fennmarad egészen addig ameddig az előírtak szerint folytatja az életvitelét. E mellé természetesen hozzákapcsolódik a folyamatos sportolás is, ami javítja a keringést és ezáltal az állóképességet és az erőnlétet is.

A spiritualitás szerint a vizet lehetséges programozni. Én is még mielőtt elfogyasztom a napi víz szükségletemet megszoktam áldani minden alkalommal a korsónyi folyadékomat. Nekem az én saját módszerem a következő. Én csap vizet iszom, de lassan gondolkozom azon is, hogy áttérek a desztillált vízre, mert abban nincsen semmi káros anyag. Csak is tiszta víz. De nem erről akartam most írni. Hanem az áldási módszeremről.

Az én módszerem az, hogy előbb megtöltöm a korsómat vízzel és utána a kezembe veszem a korsót alulról és oldalról is. A vízre ránézve a Fény energiámat a vízbe irányítom és közben ezekkel a szavakkal is beprogramozom a vizet. A víz egy másodperc alatt beprogramozható energiával. Ezt japán kutatások is megerősítették. A szavak amiket mondok hangosan vagy gondolatban a következők. "Legyen ebben a vízben egészség, tisztaság, bölcsesség, bőség, hála, köszönet, természetesség és Fény.". Ezután a kis mantra elvégzése után a korsónyi vizet elkezdem megtisztítani egy fénygömb segítségével, amit a vízbe irányítok szintén és szivacs elven összeszedettek a fénygömbbel. Amint ez is megtörtént felküldöm a kozmoszba a fénygömböt és ott kipukkadva megparancsolom a fénygömbnek, hogy alakítsa át a benne lévő negatív energiákat pozitív energiává. Ezután még háromszor mondom, hogy "Áldás!" a vízre ránézve és utána elkezdem kortyolgatni a folyadék adagomat. Ezt minden újratöltésnél el lehet játszani. Amióta ezt csinálom azóta rengeteg belső változáson mentem keresztül. Sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok. Jobban megy a figyelem minden irányba. A koncentrációm is rengeteget javult azóta. És még csak kemény 1 éve csinálom ezt az egészet. Sokkal szellemibb megközelítésből vizsgálom a dolgokat.

Itt most kitérve a víz áldására szeretnék továbbmenni egy olyan furcsaságon, amit nagyon sokan a Földön úgy neveznek, hogy milyen vizet fogyasszunk. Ásványvizet, csapvizet vagy pedig desztillált vizet? Sok cikk és vita folyik erről a témáról a mai napig, ami szerintem csak túl van démonizálva.Hát rengeteg dolog itt túl van démonizálva, de ami tény az tény. A vízből egyértelműen a tiszta a jó. Bár ez mindenkinél így van.

Én csak a saját tapasztalatomra hagyatkozva leírom, hogy szerény véleményem szerint a csapvíz jobb az ásványvíznél, mert addig meg a műanyag flakonokat, ahogy szállítják és tárolják az egyszerűen felelőtlenség és abszurdum. Kinek inge ne vegye magára. Főképp a nyári tárolási mód, mert a melegben vagyis 25 C fok fölött a víz, ami a flakonban található kiold egy sornyi mérgező vegyületet, amik kőolaj származékok, hiszen a műanyag is kőolajból készül. A műanyag amúgy is csökkenti a rezgést. Nem viccből írom, hanem tapasztalatból. Amikor nagyon sokáig fogtam műanyagot a kezemben, akkor egy idő után elgyengültnek és amolyan nagyon tompának éreztem magam. És ez csak azóta van, amióta spirituálisan élek. Az előtt meg nem. De folytatva tovább a fejtegetést. A vizet nem műanyagokban kellene tárolni, hanem egyszerű üvegekben, ami ugyan nehezebb súly tekintetében egy picivel, de nem oldódik ki belőle semmi mérgező vegyület, ha kicsit rásüt a nap, de hát ismerjük a profit orientált csoportokat nekik ez nem érdeke, hogy egészséges legyen az árú, amit megveszel, hanem csak a profit.

Ugyan az üveges palackok mellett van egy kis ellenérv is, hiszen az homokból készül. Meg az olyan emberek, akik csak pocsékolnak azok miatt nem lenne teljesen sikeres ez a változtatás. Az üvegeket is vannak sokan, akik eldobják és összetörik. Ez is csak bajt okoz. Bár erre az egyedül megoldás az volna, hogy a teljes kapitalista rendszert el kell bontani és az embereket megtanítani gondolkozni, hogy te is felelős vagy a magad és a másik épségéért is. Szerintem ez a korrekt, mert akkor más galaktikus társadalmak, hogyhogy élnek és virulnak? Azért, mert spirituálisan élnek és gondolkoznak.

A vizeiket is nem szennyezik el egyáltalán mindenféle mérgekkel vagy szeméttel. Mert értik és felfogják a tiszta víz és ezáltal a tiszta környezet fontosságát. Ezért is kell megtanulnia az emberiségnek ezt a fontos leckét, hogy a világunkból csak egy van és nem több. A víz fontossága is itt kapcsolódik az életünkhöz a mi számunkra.

Köszönöm a figyelmet!

Írta HUNFény

2013. január 4., péntek

3. Bejegyzés: Cobra poszt angolról magyarra fordítva.



Etheric Archon Grid

Éterikus Arkhon háló

After the successful opening of the Portal on December 21st, the etheric Archon grid is the main factor delaying the Event. If the Event was triggered, the etheric Archons would influence everyone involved: the surface Light forces carrying out the Event, the general population as well as the Cabal and all this would turn the Event into a disaster.

A december 21-ei sikeres portálnyitás után az egyetlen fő tényező, ami visszatartja az Eseményt. Ha az Esemény megtörténne az éterikus arkhonok befolyásolnának mindenkit. Beleértve: A felszíni Fényerőket, amelyek részt vesznek az Eseményben, az emberiséget és a cabalt (elitet) és az egész Esemény egy katasztrófává válna.

Etheric Archon grid must be removed to a great extent for the Event to happen. For the Light forces to be more successful in removing the etheric Archon grid, more awareness of its existence is needed among the general population.

Az éterikus arkhón hálót el kell távolítani, hogy ezzel egy hatalmas lökés keletkezhessen az Esemény megtörténése számára. Annak érdekében, hogy a Fényerői még sikeresebbek legyenek az éterikus arkhon háló eltávolításában, még több éberség megléte szükséges az emberiség tagjai között.

Etheric Archon grid is present in a thin layer that extends 8.6 miles upwards into the sky from the surface profile of our planet and also 8.6 miles downwards from the surface profile into the Earth's crust. The backbone of the etheric  Archon grid is a network of etheric hyperdimensional black hole wormholes which contain billions upon billions of reptilian and amoeba-like entities. When the Light from the Galactic central sun hits the wormholes, they cough up those entities who in turn begin to attack any Light beings they can find, those in incarnation and those on the non-physical planes. This is the reason of energy attacks that many lightworkers and light warriors are experiencing. The non-physical Light forces can remove the released negative entities after some time and teleport them into the Galactic central sun, but until then usually some damage is done already. Again, if more awareness is present about what is really going on, the Light forces will be more effective in protecting us and removing those negative entities.
Az Éterikus arkhon háló jelenléte egy nagyon vékony rétegen van jelen, aminek a kiterjedése 8.6 mérföld magasságig terjed a bolygónk talajszintjétől számítva az égben és persze lefelé is 8.6 mérföld mélységig a talajszinttől számítva le a földkéreg irányába. Az arkhon háló gerincét egy éterikus hiperdimenziónális feketelyuk-féreglyuk hálózat alkotja, amely több millió reptilián és amőbaszerű entitást tartalmaz. Amikor az a Fény, ami a Galaktikus központi napból eltalálja ezeket a féreglyukakat, akkor ezek az entitások kiugranak belőlük és elkezdik megtámadni az olyan Fénylényeket, akiket megtalálnak, akik ide inkarnálódtak és azokat, akik a nem-fizikai tereken vannak jelen. Ez az oka ezeknek az energetikai támadásoknak, amit sok fénymunkás és fényharcos folyamatosan tapasztalnak. A nem-fizikai Fényerők eltudják, távolítani az elszabadult negatív entitásokat némi idővel és teleportáció segítségével a Galaktikus Központi Napba, de előtte általában némi sérülést előtte bevisznek. Még egyszer, ha több éberség van jelen azzal kapcsolatban, hogy mi történik valójában, a Fény erői még hatékonyabbakká válnak a védelmünk és a negatív entitások eltávolítása során.

The etheric  Archon grid is controlled by a very small group of etheric Archons who give their orders to millions of etheric Draconians (sector commanders), those to billions of reptilians (warriors) and those to amoebas (semi-conscious elemental beings that just obey orders without questioning). 

Az éterikus arkhon háló egy kicsi csoportnyi éterikus arkhon által van vezérelve, akik a parancsaikat osszák ki több millió éterikus drakóniaiaknak (szektor parancsnokok), azok meg milliónyi reptiliánnak (harcosnak) és azoknak az amőbáknak (féltudatú elementál lények, akik kérdés nélkül hajtják végre a parancsokat).

The Archons control the grid with advanced etheric technology. The whole etheric plane within the 17.2 mile layer controlled by the Archons is permeated with strong electromagnetic field chambers that can distort space-time structure according to the program of the etheric mainframe computer program which directs the flow of etheric energies worldwide in a way that controls humanity the most. These chambers detect all positive thoughts and emotions and if these are too powerful, the chambers  send a signal to the etheric mainframe computer which then tightens the grid of distorted electromagnetic field around the person experiencing positivity, effectively shutting it down. If this is not enough, it activates additional ELF chambers with a low frequency infrasound hum that suppresses the person, with additional electric pulses sent into the solar plexus chakra to shortcircuit the kundalini energy, shutting it down. This is sometimes combined with strong electromagnetic fields around the third eye chakra, disorienting the mind and making the person sleepy or almost drugged. Along with that, strong negative thoughtforms are projected, constantly bombarding  the mind of the person.
Az arkhonok a háló irányítását egy fejlett éter technológiával látják el. Az egész éterikus téren belül a 17.2 mérföld (27.52 km) magasságú réteg archonok által van vezérelve, amit áthatottak erős elektromágneses mező kamrákkal, amik képesek torzítani a tér-idő struktúrát a szerint a program szerint, ami az éter főtéri számítógépes programja, ami elvezet ahhoz a világméretű folyó éter energiákhoz, amelyek irányítják az emberek legtöbbjét. Ezek a kamrák képesek észlelni minden pozitív gondolatot és érzelmet és, ha ezek túl erősekké válnak egy ponton túl, a kamrák jeleket küldenek az éterikus főáramú számítógépbe, ami aztán reakcióként szorítani kezdi az elektromágneses mezőt akörül a személy körül, aki pozitivitást él meg és hatásosan le is nyomják. Ha ez nem bizonyul elégnek, akkor kiegészítésként aktiválódnak az ELF kamrák alacsony frekvenciájú zümmögő infrahangot sugározva ezzel lenyomva az alanyt. Vele együtt kiegészítő elektromos impulzusokat küldve a solar plexus csakrába, hogy rövidre zárják a kundalini energiát végül pedig kikapcsolják. Ezt néha kombinálják nagyon erős elektromágneses mezőkkel is a harmadik szem csakrára célozva eltérítik vele az elmét és az alanyt álmossá vagy pedig fáradttá teszik. Ezzel együtt erős negatív gondolatformákat vetítenek ki, folyamatosan bombázva a személy elméjét.

Apart from all that, every person in incarnation has an energy amoeba parasite attached to the solar plexus area, which tries to control the emotional life of that person. It also connects with amoeba parasites in other persons, orchestrating conflicts.

Részeként ennek az egésznek minden egyes személy az inkarációja során hordoz egy energia amőba parazitát a solar plexus környékén, ami megpróbálja irányítani az érzelmi életét az adott személynek. Azt is hozzátéve, hogy összekapcsolódik más amőba parazitákkal annak érdekében, hogy konfliktusokat generálhasson.

Etheric Archons transmit data from the etheric mainframe computer into the physical Black Box which is in possession of one of the main Italian black nobility families and is connected with the physical mainframe computer of the Cabal (»the Beast«) and then linked to mainframe computers inside NSA. Although the Light forces have managed to put a computer virus into the Black Box, this virus has not been as successful as we have hoped.

Éterikus arkhonok adatokat továbbítanak az éterikus fővonalú számítógépről át egy fizikai Fekete Dobozba, amelyik birtokában van az egyik fő olasz fekete nemes családnál és ehhez is hozzá van kapcsolva egy fizikai fővonalú Elit (Cabal»a  fenevad«) számítógépre és ezzel együtt egy másik számítógép hálózatra az NSA-nál. Bár a Fény erői telepítettek egy vírust a Fekete Dobozba ez a vírus mégsem volt annyira sikeres, mint ahogy reméltük.

Etheric Archons are very allergic to a few things. First to the energy of Love, especially to Love between a man and a woman. When they see a happy couple, they want to destroy the Love between them, because that Love gives the power to the non-physical Light forces to remove the etheric Archons and their minions.

Az Éterikus arkhonok nagyon allergiásak néhány dologra. Elsődlegesen a Szeretet energiára, különösen a szerelemre egy férfi és egy nő között. Amikor ők meglátnak, egy boldog párt ők el akarják pusztítani a szerelmet kettejük között, mert ez a szeretet energiát ad a nem-fizikai Fény erőknek, hogy eltávolítsák az éterikus arkhonokat és a szolgáikat.

Second, they are allergic to healthy sexual energy. They suppress this energy in the human population, and when they are not successful in suppressing it, they pervert it. Sexual energy is the life force itself and when they succeed in suppressing it, they get a sheeple population on the surface of the planet that can easily be controlled.

Másodjára, ők nagyon allergiásak az egészséges szexuális energiára. Ők le akarják nyomni ezt az energiát az emberi populációban, és amikor nem járnak sikerrel, hogy lenyomják, akkor perverzitássá alakítják. A szexuális energia életenergia önmagában, és amikor sikerül lenyomniuk ők eredményül egy nyáj populációt kapnak a bolygó felszínén, akiket könnyű irányítani.

Third, they are allergic to energies of positive ET civilizations and energies of the Ascended Masters. They try to suppress, distort and manipulate these energies whenever possible. 

Harmadjára ők allergiásak a pozitív földönkívüli civilizációk és a Felemelkedett Mesterek energiájára. Ők megpróbálják elnyomni, torzítani és manipulálni ezeket az energiákat amikor csak lehetséges.

Etheric  Archon grid is present around this planet for the last 26,000 years and was greatly reinforced during Congo Archon invasion in 1996 when it was strengthened by many reptilian entities from our Galaxy and from the Andromeda galaxy as well. In late 1995, Archons became afraid that the Galactic Confederation will make real contact with the surface population of this planet and they reinforced the grid to prevent that. Most of those reinforcements have already been cleared away into the Galactic central sun and there are special plans created by the Light forces that I am not yet allowed to speak about, for those reptilians remaining. 

Az éterikus arkhon háló jelen van már vagy 26 000 éve a bolygó körül és nagyon megerősítették a Kongói arkhon invázió idején 1996-ban, amikor rengeteg reptilián által lett megerősítve, amik a mi galaxisunkból és az amdrómédia galaxisból származtak. Későn 1995-ben az archonok megijedtek attól, hogy a Galaktikus Konföderáció (Galaktikus Föderáció…) valódi kapcsolatot fog létesíteni a bolygó felszíni lakosságával és ők emiatt a háló megerősítése által elkerülték ezt. Azoknak az erősítéseknek a legtöbbje már elvan söpörve a Galaktikus Központi napba és létre vannak hozva különleges tervek arra a Fény erői által amikről én nem kaptam engedélyt, hogy beszéljek a még megmaradt reptiliánok miatt.

I am not describing all this to frighten you, but to bring awareness into a situation that is happening to many people right now so that we can transform it.


Én nem azért írom le ezt, hogy megijesszelek téged, dehogy éberséget hozzunk elő ebben a szituációban, ami most történik éppen sok emberrel szóval mi ezt át tudjuk transzformálni.

Goddes Vortex technology, combined with our awareness, will dissolve the etheric Archon grid. I will dedicate a separate blog post to the Goddess Vortex technology, describing it in detail. 

Istennői örvény technológiával és a saját éberségünkkel kombinálva lehetségessé válik eltávolítani az éterikus arkhon hálót. Ennek én egy külön blog bejegyzést fogok szentelni, hogy részletekbe menően leírjam magát az Istennői örvény technológiát.

I have recieved instructions to create something called the Archon Patrol. It will be a facebook group where members will report Archons' influence and energy attacks upon them and other members of the group will send them healing and support. This is how we will maintain the awareness of the situation. Hereby I am asking the right person to step forward to create and moderate the Archon Patrol facebook group and I will give him/her further instructions.

Instrukciókat kaptam azzal kapcsolatban, hogy hozzak létre valami olyasmit, amit úgy hívnak, hogy Arkhon Őrjárat. Ez egy facebook csoport lesz, ahol a tagok jelentik az archonok befolyását és az energetikai támadásokat saját magukon és ez által más tagok a csoportból gyógyítást és támogatást küldenek. Ez az, ami által fenntartjuk az éberséget a szituációban. Ezért kérem én az alkalmas személyt, hogy lépjen elő és hozza létre illetve moderálja az Arkhon Őrjárat facebook csoportot és én adok neki további instrukciókat.

Apart from that, I am also asking people with advanced expertise in healing of post-traumatic stress, in soul retrieval, in energy protection and in exorcism (negative entity removal) to contact me at cobraresistance@gmail.com, detailing their area and level of expertise. We are creating a core group team to finaly start dealing with the situation.


Részben ebből kifolyólag szeretném megkérni az olyan komoly szakértelmű emberek jelentkezését, akik tudnak gyógyítani poszt-traumatikus stresszt, lélek beöntést, energetikai védelmet és exorkizmust (negatív entitás eltávolítást) végeznek azok lépjenek velem kapcsolatba a cobraresistance@gmail.com –ra. Részletezve a „szakterületét” és a szakértelem szintjét. Mi létrehozunk egy mag csoportot, hogy végre megkezdjük a megoldását a szituációnak.

The Pleiadians have asked me not to release the Ascension plan until the etheric Archon situation is properly adressed. I apologize for the inconvenience.


A Plejádiak megkértek engem, hogy ne hozzam még nyilvánosságra a Felemelkedés tervét egészen addig, ameddig az éterikus arkhon szituáció nincsen megoldva. bocsánatot kérek ezért a kényelmetlenségért.

Anyway, Victory of the Light!
Egyébként, Győzelmet a Fénynek!


Fordította: HUNFény