2013. augusztus 13., kedd

43. Bejegyzés: Földünk, és mi emberek...

Üdvözöllek téged kedves olvasó!

Ebben a bejegyzésben szeretnék egy kicsit a jelenlegi helyzetünkről beszámolni lényegre törően. Most itt a nem fizikai síkokról szólva. Nem kell elhinnetek, amit mondok, mert én sem vagyok tévedhetetlen, de majd a Teremtő megfogja mutatni, hogy igazam volt/van, vagy nincs. Bele is vágok a közepébe.

Mint tudod kedves olvasó a nem/fél-fizikai síkok, amik közé tartozik a sokak által említett 4-ik dimenzió is. Hatalmas harcok folytak a birtoklásáért a Fény, és sötét erők részéről. Mindegyik az elmúlt években döntetlen állásban volt, de amióta a Föld lakosságának bizonyos, ám de meghatározó hányada felébredt a csipkerózsika szerű álmából, azóta ez a "mérleg" átbillent a Fény erők javára és sok-sok győzelmet vívtak ki (a mi közvetlen segítségünkkel is) ebben az izzasztó jellegű harcban. Itt komplett háborúkra kell gondolni, és nem valami kis fény hullámok, vagy fekete hullámok közti mozgolódásra. A legtöbb ezzel a témával is foglalkozó "fantázia" film (Pl.: Narnia krónikái, Gyűrűk ura stb.) ugyan féligazságok formájában, de eléggé pontosan ábrázolta/ábrázolja az ilyen háborúk pontos menetét. Ezt nagyon fontos megérteni, mert ezzel lehet csak áttekinteni azt, ami ott zajlott mi értünk.

Szerencsére ez a helyzet már sokat javult. Az Angyali erők, a Galaktikus Föderáció, és még más számtalan pozitív csoportosulás összefogott, és elsöpörte a másik oldal 4-ik dimenzió alsóbb szegleteiben lévő erőit. Akik nem kis fejfájást okoztak nemcsak nekünk egyszerű felébredt embereknek, hanem a Fény erőknek is a maguk módján...Ezt lehetne kis millió módon taglalni, de most nem azért írok, hanem most az a helyzet, hogy a 8-8-as portál megnyitásakor sikerült ezeket a 4-ik dimenziós sötét erőknek a maradékát eltávolítani onnan véglegesen, és az Angyali csoportok már elkezdték a Felemelkedett Mesterekkel közösen helyrehozni azt a lerombolt síkot. A sötétség helyét a Fény vette/veszi át.

Ami számunkra egyben jó hír, de egyben rossz is. Jó abból, mert most már kisebb az esély a támadásra onnan fentről a 4-ik dimenzióból. Viszont az itt lévők, akik meg ide menekültek kevesek, és a vezetőik megparancsolták nekik, hogy kezdjék el támadni folyamatosan a felébredetteket. Közülük is a Fénymunkásokat, és a Fényharcosokat. Ezek az entitások nem-fizikai entitások. Akik pillanatnyilag az alvó emberek buborék implantátumaiban rejtőznek. Szerencsére már nincsenek ahhoz elegen, hogy a még meglévő buborék implantátumokat működtessék. Nagyon kevesen maradtak, de ezek miatt is nem árt az éberség, és a kritikusság.

Amint onnan az implantátum biztonságából is kilépnek potenciális célpontjai lesznek az itt körülöttünk is állomásozó Fény erőknek, vagyis más szóval a segítőinknek, ami szintén részlegesen jó hír a számunkra. De ezek közepette is légy nagyon éber kedves olvasó, mert nem lenne jó, ha a munkád közben megzavarnának ezek az entitások. Ugyanis itt az éter síkon, ami a 3-ik dimenzióban a lélektestünket jelenti ehhez hozzákapcsolódva megpróbálhatnak sunyi módon zavarni. Ezért kérlek légy figyelmes, higgadt, és, ha bajt érzel szólj Mihálynak, vagy a segítőidnek.

Na, de most emellett szeretnék egy másik nagyon fontos dologról is beszélni, ami a portálnyitás mellett nagyon fontos. Az Aug. 25-ei meditáció mellett azt is fontos tudni, hogy mivel ezek az "akadályok" elhárultak, amik az Eseményt nagyon késleltették. Az egyetlen késleltető tényező már csak maga az ember lehet, amint sikerült az éterből is eltávolítani azokat, akiket el kell. Pontosabban az emberi tényező azt takarja, hogy a meglévő Eseményt támogató csoportok, amik már megalakultak/megfognak alakulni ebben, és a következő hónapokban kapcsolatot kell teremteniük, és fenntartaniuk egymással. Erről, amint lesz lehetőségem egy másik bejegyzésben befogok számolni, hogy mit kell tenni. De most nagyon fontos megérteni, hogy össze kell szoknia minden egyes csapatnak, és azok tagjainak, és már olyan szinten is folytatni az önmunkát, hogy az Esemény jelenlétét éles dologként kell felfogni/kezelni, ami bármelyik pillanatban már megtörténhet. Hiszen számtalan jel van már rá...Hidd el kedves olvasó!

Már szinte alig van előttünk akadály, vagy zavarótényező a dolgaink alakulása érdekében, és ezt ki kell használnunk, mert ezzel nemcsak az emberiség, hanem a Föld is felfog szabadulni ez alól a rabszolgaság alól. Kívánom, hogy minél több ember induljon el az útján, és lássa meg a valódi helyét is a világban. Köszönöm a figyelmet!
 
Írta HUNFény

4 megjegyzés:

  1. szeretnék hinni a mesében vagy a mesésen jóban, kissé elszállt a bizalmam, 2 éve napi rendszerességgel olvasom a különböző csatornákat, de valahogy semmi kézzelfoghatót nem tapasztaltam a saját magam változásán kívül , minden látó vagy áll látó oszt fűt-fát de........ ! ez van :) szép napot mindenkinek !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem sem kell elhinni, amit írok, vagy, amit mondok, mert magam sem vagyok tévedhetetlen, hanem csak egy ember vagyok, aki a Fénynek dolgozik. De pillanatnyilag ezt érzem, hogy most ez a helyzet a Földön...

      Törlés
  2. Ezt Cobra írta...nem a te vélemenyed...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért is írtam le, hogy megerősítsem a Cobra állításait, és nem más miatt.

      Törlés